Hírek

Elérhetőségek

A római katolikus templom

A templomot 1842-ben építették, védőszentjéül Xavéri Szent Ferencet, India védőszentjét választották. A templom mellett klasszicista stílusú plébánia épület áll.

A templom a plébánia fölött, a falu déli lejtős oldalában magasodik. Az épület 1944-ben, a II. világháború alatt erősen megrongálódott, több találat érte. 1952-ben állították helyre Ignácz Géza plébános irányításával. A falakon látható festményeket Prokop Péter, Rómában élő magyar festőművész készítette 1954-ben.

Főoltárképe Xavéri Szent Ferencet ábrázolja térítés közben az indiánok és pápuák között. A nagyméretű olajfestmény 1958-ban készült.

A sekrestyében ismeretlen eredetű, díszesen faragott ruhásszekrény áll, mely eredetileg ebédlőszekrény lehetett. A háború után kerülhetett ide, valószínűleg a kastély bútorai közül. A templom kegyszerei újabb keletűek, de a hímzett miseruhái, a palástok régebbiek és igen szépek.

 

        

 

RAGÁLY KÉPEKBEN